Megerősítette a sztárügyvéd: hazamehet a börtönből Óbuda DK-s polgármestere

Zamecsnik Péter lapunknak elmondta, hogy a fejleményektől függetlenül a nyomozás folyik tovább, csak már úgy, hogy Kiss László nem áll majd kényszerintézkedés alatt.

Eldőlt, jövőre már nem kell ezzel bajlódniuk a munkáltatóknak, de a munkavállalók is fellélegezhetnek.
Jövő januártól megszűnik a munkába lépés egyik feltételéül a munkavállalóktól bekért papíralapú TB-kiskönyv, hivatalos nevén az igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról.
A rózsaszín, papír alapú nyomtatvány helyett a magánszemély biztosítási jogviszonnyal összefüggő nyilvántartása elektronikus lesz. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató ezirányú kötelezettsége megszűnik, és a jelenlegi, papír alapú nyilvántartás körüli káosz biztosan véget ér.
Szabó Imre Szilárd ügyvéd, a Munkástanácsok Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke a Mandiner kérdésére üdvözölte az elektronikus nyilvántartás bevezetését jövő januártól. Kiemelte:
az állam gyakorlatilag átveszi a munkáltatótól a TB-kiskönyvvel és a nyilvántartással járó adminisztrációs terhet. A jövőben az egészségbiztosítási szerv vezeti a nyilvántartást.
Az e-TB-kiskönyvben, online felületen kell nyilvántartania az állami szervnek a biztosítási jogviszonyokat, az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokat és a baleseti táppénzt. A nyilvántartás célja az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaihoz kapcsolódó igények érvényesítése.
Kedvező az adminisztráció csökkentése mellett az is, hogy a munkaadó és a munkavállaló is megtekintheti az elektronikus nyilvántartást, ami hozzáférhetővé és átláthatóbbá teszi az igénybe vett pénzbeli ellátásokat.
– emelte ki Szabó Imre Szilárd.
A TB-kiskönyvet – a jelenleg is hatályos szabályok szerint – a munkaviszony kezdetekor a munkavállalónak kötelessége átadni a munkaadónak. A foglalkoztató három napon belül bejegyzi a biztosítási jogviszony kezdetét, és munkaviszony ideje alatt nála marad a dokumentum. Ha a munkaviszony megszűnik, a kilépéskor átadott dokumentumokkal együtt a TB-kiskönyvet is oda kell adnia a munkavállalónak.
A TB-kiskönyvben fel kell tüntetnie a munkáltatónak a biztosított részére folyósított társadalombiztosítás pénzbeli ellátásokat, beleértve
További kötelezettsége a foglalkoztatónak, hogy a biztosítási jogviszony, azaz a munkaviszony megszüntetésekor fel kell jegyeznie a TB-kiskönyvbe a munkaviszony utolsó két évében folyósított táppénz, baleseti táppénz, örökbefogadói díj, CSED és GYED időtartalmát is.
Az alkalmazott utolsó munkában töltött napját is fel kell tüntetni a TB-kiskönyvben, ezt követően – a többi kilépő papírral együtt – át kell adni a munkavállaló részére. Az új munkahelyen pedig ismét le kell adni a kiskönyvet, de itt már számos problémával találkozhatunk.
A TB-kiskönyv jelenlegi formájában rengeteg bonyodalmat okoz a munkavállalónak és a munkáltatónak is, elsősorban azért, mert nem mindig adja ki az előző munkáltató a munkaviszonnyal való elszámolásakor, vagy a munkavállaló elhagyta. Emiatt gyakran előfordul az is, hogy több TB-kiskönyve is van a munkavállalónak
– részletezte a leggyakoribb problémákat Szabó Imre Szilárd.
Ezekre ugyanakkor megoldást nyújt az e-TB-kiskönyv. Az új rendelkezéssel kiegészül a hatályos, „a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló 1998. évi XXXIX. törvény”.
Az e-TB-kiskönyvben található adatokhoz
Nyitókép: Pixabay